Asorozat

Üdv a milliónyi olvasónak, mert nyilván vannak!

Hatalmas megtiszteltetés ért, amikor az Asorozat nevű blog egyik értelmi szerzője a tegnapi napon váratlanul felkeresett. Szóhoz sem tudtam jutni, gondolván mit akarhat egy ilyen sztár-blogger (aki az elmúlt évben óriási népszerűségre tett szert) tőlem, egyszerű földi halandótól. Aztán, mint derült égből a villámcsapás jött a kérdés: "Nem akarsz társszerkesztő lenni?". Köpni, nyelni nem tudtam és még akkor elképzeléseim se voltak, hogy fogom az előttem álló feladatot megoldani, de igen-t mondtam és azóta, már lassan egy napja én is ezt a gárdát erősítem.

El is mesélném az egyik, nemrég történt személyes élményemet, amiben szerepet kap a Bloggeristen és kedves barátnőm is. Egy baráti szülinapos-névnapos bebaszós, ünneplős összeröffenés után hazafelé cammogtunk a városon. Éjfél fele járhatott már az idő, amikor én egy Kárpátia-csokrot állítottam össze fejemben, mondván mindenki kíváncsi ilyentájban egy "kellemes" férfihangra. Később kiderült, nem mindenki...!!! Éppen az "ugye gondolsz néha rám?" című szám azon részénél jártam, amikoris érkezik a megerősítés az "ugye hallod angyalom?" kérdésre, hogy "nem nagyon", de aznap este nem érkezett megerősítés...csupán egy sziréna hangja.
A fent említett bajtársaim kb itt ki is lépnek a történet érdekes részéből, mivel értelmes emberek lévén ők igazolták magukat a biztosuraknak. Én, Kovács Tibor, szív utca 2. szám alatti lakos nem engedelmeskedtem a hatóságnak, így egy rövid autókázásra vittek, de előtte még történtek érdekes jelenetek. Kiemelném barátom igen jól sikerült magánszámát, miszerint állampolgári jogunk (és kötelességünk?), hogy leolvassuk az éppen minket igazoltató rendőrök jelvényszámát és elmentsük a telefonunkba....minden áron!! Ez osztatlan sikert aratott, konkrétan neki és nekem. Egy kacaj még az én számat is elhagyta, hogy az engem, Kárpátia éneklésért igazoltató rendőr telefonja épp a "Hol vagytok székelyek?" csengőhangra szólalt meg...aranyos és egyben kétségbeejtő volt.

Miután az Urak, akik öten (!) hatalmas erővel leszorítottak és hatástalanítottak engem, közveszélyesen hangosan éneklő bűnözőt, leültettek egy kényelmes, cellának nevezett helyiségbe. 3 órás kalandom (mialatt semmi se történt) ekkor kezdődött...és egy mentőakció sikerességével véget is ért. Mialatt csücsültem, érdekesnek találtam azt a párbeszédet, amiben egy járőröző rendőr társuktól kér segítséget, akik a barátok köztöt nézték, hogy egy városban 120-al(!) hajtó, feltételezhetően ittasan vezető sofőrt elkapjanak. A válasz ennyi volt: "Semmit se tehetünk".

Mindenesetre felhívnám állampolgár társaim figyelmét, hogy ugyan egy részeg, gyorshajtóval szemben nincsenek biztonságban, de egy 20 éves egyetemistával, aki felettébb hangosan énekel, egyszerűen nem találkozhatnak össze, mert már hatástalanítva van. Jó tudni, hogy biztonságban van a dobhártyánk, mégha egy gyorshajtás miatt 2 lábunk és egy karunk le is szakadt....De sose kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy miután egy járőrt kétségbeesetten megkérdezünk, hogy ugyan mi történt tegnap a barátok köztben, ne tudná a választ...mert szolgálnak és TV-t néznek. Rendőrség, én így szeretlek !:)

Ezzel a kicsit ébresztő jellegű, ugyanakkor szerintünk poénos történettel szerettem volna bemutatkozni...:D