Tavaly nyáron fennt túráztunk a Zemplénbe, és egy jó nagy eltévedés után kénytelenek voltunk megszállni az erdőbe. De szerencsénkre találtunk egy nagyon kakas kis pihenőt, forrással meg mindennel.
Este én meg Kácé erősen belevetettük magunkat az őserdei létbe némi alkoholos befolyásoltság mellett, addig a többiek benyomták a szunyát a túrázás fáradtságától. Eközben egy róka folyamatosan settenkedett a közelünkbe, hogy belekortyolhasson a friss forrásvízbe. Velünk volt aznap Karaoker János is, aki miután megtudta, hogy egy ragadozó közelít felénk kimászott a sátorból remegő kézzel és erősen beparázva, majd valami hasonlót suttogott oda nekünk:
-Ezek felfalnak minket, körbe vettek, sokan lehetnek, jesszusom, mi lesz velünk!?
Múlt-telt az idő, az erdei cimboránk már olyan közel volt, hogy szinte már csak pár lépés választott el minket tőle. Lassan Karaoker rávilágított egy zseblámpával, meglátta, majd hirtelen felegyenesedett, az arca megkönnyebbült, pupillája megtágult és nyájas hangon megszólalt.
-Jajjjj ez ilyen cuki!!!!
Majd hirtelen hangszín váltás.
-Figy, skacok azért ezt a baltát elvihetem magammal aludni?!
Így esett meg , hogy Karaoker János biztonságosabbnak érezte, hogy egy éles baltával a mellkasán alszik ,minthogy pusztakézzel kelljen megküzdenie egy szegény alultáplált rókával.. Bölcs ötlet volt XD